Kedves Látogató!
A kőszegi hegyek lábához, az Akácos Vendégházba invitáljuk Önöket, egy romantikus szőlőhegyre, Pogányokba, ahol a Kőszegi-hegységgel körülölelt, különálló vendégházainkkal nyugodt, természetközeli kikapcsolódást, szállást biztosítunk.
Az Akácos Vendégház Kőszeg határában fekvő Pogányok szőlőhegy bejáratánál, erdő mellett található, könnyű megközelítési lehetőséggel. Különálló, de egymás közelében fekvő vendégházaink, egy 8000 m2-es lankás területen fekszenek.
Reméljük segítséget tudunk nyújtani szállás kereséséhez, a Kőszeg környéki táj megismeréséhez. Bízunk abban, hogy hamarosan személyesen is üdvözölhetjük az Akácos Vendégházban Pogányokban.
Honnan jöttünk…hova tartunk?
A mintegy 2560 négyszögöles kis családi birtokunk, az 1820-as években született szépszüleim, Albert György és felesége Nagy Katalin tulajdonában állt. Akkoriban a területen szőlőt, gyümölcsöt termesztettek, legeltettek, istállók álltak. Mint ahogy az lenni szokott, a sok gyermek, unoka megszületésével a birtok az idők folyamán 9 részre szakadt, teljesen elaprózódott. Némely telekrész értékesítésével egy-egy terület”idegen” kézbe is került. Szüleim ebből a 9 részből 1972-ben, egy rész odaajándékozásával élvezhették tovább őseim hagyatékát.
Az erős vonzalom a pogányoki birtok iránt tovább élt bennem és életcélommá vált, hogy a családi birtokot egyesítsem. Így sikerült a 9 részből mára 6 részt kb. 8000m2 területet visszavásárolgatni, egyesíteni.
1984-ben szüleim, az ő telekrészükön, egy tágas présház építésébe kezdtek. Ezt a házat felújítva nyitottuk meg az Akácos Vendégház első házát 2005-ben. A vendégek pozitív visszajelzése, rajongása alapján döntöttünk a “sárga” ház és a “tulipános” ház megépítése mellett, majd elkészült a kézműves rönkházunk és jelenleg történik “Laci apu” házának felújítása. A házakhoz itt-ott néprajzi gyűjteménynek otthont adó színt illetve játszóteret, aszalóházat építettünk.
Akácos Vendégház I. – “Mami háza” 2-6 fő részére
Akácos Vendégház II. – “Sárga ház” 2-4 fő részére
Akácos Vendégház III – “Tulipános ház”
Akácos Vendégház – “Kézműves rönkház” 2-3 személy részére
Mini lak – 2 fő részére
Akácos Apartmanlakás Kőszeg
“Laci apu háza” – 2 fő részére
Tekintse meg szolgáltatásainkat és programjainkat is!
Elérhetőség:
Neisz Eszter
9725 Kőszegszerdahely
Nyíres u. 3.
Telefon: 06-30/463-3186
akacosvendeghaz@gmail.com
www.akacosvendeghaz.hu
GPS: N 47.3691353 és E 16.5243788
Érdeklődését, foglalását várjuk telefonon vagy e-mailben. Telefonos érdeklődését követően e-mailben is kérjük elküldeni kőszegi szállásunk foglalására vonatkozó kérését.
Kőszegen Velem Bozsok irányában haladva hagyjuk el a várost. Kb. 1,5km-rel a város elhagyása után táblánk alapján jobbra már le is lehet térni s kb. 400m után rönkházunknál balra fordulva már elő is bukkannak a házikók.